Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



Pék Pál Önálló kötetei

A kötetcímek egyúttal a katalógusunkhoz vezető linkek is, így meg lehet nézni, van-e kölcsönözhető példányunk éppen.
A második oszlopban a kötetcímadó vers, ha nincs, egy általunk választott, a kötetben szereplő vers olvasható. 

Rapszódia a reményről

1976

I.

Mivé lettem a szemvágó szélben
Mindenség Szíve
sarjúág anyám …!
Ma verseimben újra elmerül a béke,
s nem rikolt itt senki boldogság után –

2.

Én napok óta mégis
hallom, hogy a völgyben
talpunk alatt surrog a homok,
s úgy lépünk a földbe-süppedt házba,
hol vadmályva ég a padkán s csillagok,
hogy papírhajóként velem úszik a múltam,
a kenyér, a kés,
a rejtek-fűzfalomb, –
hogy félhomályban lábra kap az erdő,
s emel, röpít egy égi ár-apály,
ködöl a Bükk,
és fáim meg nem dőlnek,
de jövőm e perccel úgy cserélik át,
hogy madarukként bal vállamra ül le
a torokszorító, fényes ifjúság, –
s verhetetlen lesz majd kőbemetszett álmom,
csapdák közt is lesz még visszaút,
bár külön a test és külön már a lélek,
s valami villám a kertbe le-lesújt.

3.

De nem, nem!
Eloldva leng a rét is, –
dadogva őrölnek isten malmai,
özönlik, gyom, tövis ma hadseregnyi,
s világ virága
ördög dombjain,
hol dön-dön, hujj,
már bátyáim dobognak,
hó-sáncon tűnnek át, s egy éjjen
a tépett-szájú lagziból kilöknek,
meztéláb is, túl a szégyenen,
s tán letiporva koronás csodákat,
a végső ponton üdvözölve itt –
E lehetetlen, fölhangolt világban
szemem szemükből mindig kitekint.

4.

Mert lepke-nyárban nyílik és csukódik
egy senkiföldjén fölfedett kapu,
s körötte lassan kitakarja arcát
Madár-királyfi, szaggatott falum,
a gyökér-nép,
a virág-palástú vándor,
a tűz-ágyon is süketek, vakok,
egy csillag-szívű, tükör-arcú ország –

A kupec-időben, hallod, jónapot!

Veled rohannék
rakétaként az űrbe,
födetlen mellel, testre test –

Örömöm nincs, se ifjúságom, átkom,
de együtt elérjük a végtelent.
 

 

Nyár füstje

1984

 

Mint a madár (1965)

Ágak rácsain vergődik át,
szakadatlan leng, csapong, --
áttetsző rajzként kőre vetve,
könyvön, kenyéren, asztalon
szaggató szelek véznaságát
idézi, tűre-szúrt vidék
taszítja, mintha tiszta ösztön
védené így a lényegét, --
örökké a másik véglet,
a felkönyöklő, karcsú nyár,
röptében a lerontatlan
béke szabályos csöndje száll,
lebegő háló rejti néha,
vetkőző tájon néma pont --
Szabdalt hittel, hozzáképest,
szárnyszegetten bukdosom.

*

S harmadnap, tisztulva csontig,
(makacs esőkben legalább!)
elgondolom: szememben végül
hanyatt zuhan a pusztulás,
s állhatatos képekbe oldva
versemben tágasság lobog,
mögöttem szárnyak karcsú íve
suhog, emel és háborog, --
sehol a kín féllábú árnya,
sehol a magány foglyai, --
szűkmarkú öröm kútjaiba
tudnám az eget hordani,
és akárhova eltalálnék
a fénybe döntve arcomat,
mint a madár, túlélve szinte
halálomat --
-

  

 

 

Holtág

1990

Fodor Andrásak

 

Holtág (1986)

 

Csönddel a táj, teli nyárral!

Minek félek balta-fényt,
visszahangzó lánccsörrenést,
csontváz-édent, üres éjt?

Mért beszél még így a sebszáj:

„Holtágban a pillanat,
s bent forog, mi ködbe rontja
fölsugárzó Napodat – –

Tűnt ligetben szárnyra keltek
lapulnak most csupaszon,
s mögöttük is sündörög már
szelíd téboly, farkasnyom,
s elároklik mind a mező!

Kertjük alatt fut a Nyár – –
S hang, egy szó, egy nyüszítés se,
HARMADNAP, mi lekaszál!”
 

 

 Az idő metszetei

1990

 

Havak tánca

1997

 

A Bárány kiűzése

1999

 
 

Arccal a semminek

2001

 

Szodoma

2004

 

Szélcsönd és újra szél

2006

 

Az elmerült sziget

2008

 
 
/1