Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



Kocsár Miklós

Mindannyian csodáltuk

 

Örömmel vállalkoztam arra, hogy a zeneiskola névadó ünnepségén és az életútját bemutató kiállítás megnyitása alkalmából beszéljek szeretett mesteremről, Farkas Ferencről. Megidézzem az igazán európai kultúrájú embert, a kiváló zeneszerzőt, az iskola teremtő mestert. Tudom, nincs könnyű dolgom, hiszen jeles kollegáim már sok esetben méltatták érdemeit, sorolták máig ható intelmeit. Mégis, úgy hiszem, hogy néhány személyes élménnyel, emlékkel színesíthetem a róla kialakult képet. Még felsorolni is nehéz ki mindenki mondhatja tanítványának magát. Ligeti György, Kurtág György, Petrovics Emil, Szokolay Sándor, Balázs Árpád, Jeney Zoltán éppúgy, mint a sajnálatosan korán eltávozott Vass Lajos, Kalmár László, Durkó Zsolt, vagy Bozay Attila, hogy csak a legismertebbeket említsem. Megannyi jeles személyiség, kiváló tehetségű zeneszerző, különálló egyéniség. Ami közös bennük, amit Farkas Ferenc mesternek köszönhetnek az nem a külsőségekben, nem a zeneszerzői eszközök használatában, hanem egy mélyebb rétegben található. A szakmai tisztességben, a nagyfokú igényességben, a magabiztos szakmai tudásban. Ezekkel szembesülhetünk műveiben is, bármilyen műfajban figyeltük alkotásait. Úgy teremtett iskolát, hogy növendékei között nem voltak utánzói, epigonjai.
Többször is hangoztatta, hogy nem az a feladata, hogy akaratát, ízlését ránk erőltesse, csak az, hogy számon kérje az egyre magasabb szakmai követelmények betartását. „Csak az a feladatom - mondta, - hogy mint a jó kertész a bokor növekedését figyelemmel kísérjem és a kinövéseit, vadhajtásait lecsipegessem.“
Mindenkit önmagához képest bírált, szelíd türelemmel, olykor örömmel nyugtázta előrehaladását, sikereit. Egyetlen egyszer fordult elő az öt év alatt, hogy hangját felemelte. Egyik kollégánk vizsga előtti utolsó óráig sem készítette el kötelező feladatát. Valószínűleg lustaságból. Ez nagyon bántotta. A kötelező feladatokon kívül mindenki szabadon szervezhette-tervezhette saját kompozícióinak sorát. Ha valaki nagyobb feladatra vállalkozott, mint amit meg tudott volna oldani, azt finoman, szinte észrevétlenül meggyőzte, hogy nem jött el még annak az ideje. Nem szerette a sikertelenséget. Ha valamit nem tudunk megoldani, legyen az kompozíció, vagy akármilyen kötelező feladat, akkor kérte, hogy húzzuk át, semmisítsük meg, ne maradjon meg bennünk a rossz emléke. Milyen igaza volt. Sokszor előfordult, hogy valaki nem tudott megbirkózni egy-egy feladattal, zsákutcába jutott, nem tudta folytatni a munkát. Ilyenkor leült a zongorához és elkezdte elemezni a művet, (sokszor olyan dolgokat is észrevett a kompozícióban, amit a szerző nem is tudott), majd improvizálva többféle lehetőséget is kínált a darab továbbfolytatására. Sohasem egyfélét, mindig sokfélét, a szerző stílusának megfelelőt. Ez alapján már könnyű volt kitalálni a szerzőnek a neki tetsző megoldást. Szerettük ezeket az alkalmakat, mert bepillantást nyerhettünk alkotói világába. Csodálhattuk fantasztikus kombinációs készségét, alkalmazkodó képességét, leleményességét. Ünnep volt azaz óra, amikor remekműveket elemzett. A nagy egésztől haladt a részletekig, a legapróbb elemére szétszedve a kompozíciót, hogy aztán újra összerakja és most már tudatosan rávilágíthasson a mű egészére. Tőle ismerhettük meg Bartók, Stravinsky, Schönberg, Alban Berg, Webern, Honegger, Frank Martin jó néhány művét. Ne feledjük ez az ötvenes években történt, amikor ezek a művek szinte ismeretlenek voltak nálunk, koncerteken is alig játszották őket. Tilalmi listán voltak. Formalistának bélyegezték őket. Szerencsére az idő mást igazolt. De nem csak remekműveket elemeztünk. Szívesen vette, ha olyan darabot vittünk órára, ami valami miatt nem tetszett. Ilyenkor az elemzések során kikereste a kompozíció azon pontjait, ahol a szerző nem a lehető legjobb megoldást választotta, s így elmulasztott valami fontos lehetőséget. Ilyenkor mindig hozzátette, nemcsak a jóból, de a rosszból is lehet tanulni. Ha mást nem, azt mindenképpen, hogy mit nem szabad csinálni. Emlékezetesek voltak Mozart elemzései. Mozart sokszor nem a szabályok szerint alkotta meg műveit. Ilyenkor megpróbáltuk kijavítani a darabot, szabályosra alakítani, úgy ahogy a nem létező nagykönyvben meg van írva. Mondanom sem kell, hogy az eredmény siralmas volt. „Ja kérem“ - felelte erre a Tanár úr - „a zseninek mindent szabad!“
Élénk érdeklődéssel fogadtuk új darabjait. Különösen tetszettek dodekafon kísérletei. Kérésünkre azt is elemezte. Újdonság volt megismerni ezt a komponálás módot. Természetesen én is azonnal kipróbáltam. Néhány kísérlet után Tanár úr erőteljesen leállított mondván, ne veszélyeztessem a főiskolai tanulmányaimat, nem tudom ezzel az új technikával megírni a diploma művemet. Nem fogadtam örömmel tanácsát, de abbahagytam és azóta sem bántam meg. Sokkal inkább jellemző volt, hogy ő hívta fel figyelmünket hiányosságainkra. Tanácsai mindig célratörők, praktikusak, s mondanom sem kell hasznosak voltak. Érdemes volt őket megfogadni. A főiskola elvégzése után is figyelemmel kísérte életutunkat. Örült sikereinknek, és önzetlenül segített bajainkon. Olykor meg bosszúsan méltatlankodott, ha valamelyikünket sérelem ért. Abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy szinte élete végéig megtarthattam barátságát. Hetente találkoztunk a Magyar Művészeti Akadémia rendezvényein. Mindannyian csodáltuk érdeklődését, nemcsak a zenében, de az irodalomban, vagy akár a képzőművészetben való tájékozottságát, bámulatos szellemi frissességét, emlékező tehetségét. Bár az idő terhe az ő vállát is nyomta, vagy ahogy ő mondta nevetve: engem itt felejtettek?, de a lelke, a szellemisége mindvégig fiatal maradt. Utolsó pillanatig azt csinálhatta, amiért élt. Most, hogy a zeneiskola Farkas Ferenc nevét viseli, ez kötelezettséget is ró az itt tanítókra, tanulókra. Igyekezzenek az ő szellemiségének megfelelni, vigyék tovább és éltessék azt a gazdag örökséget, amit ránk hagyott, mert csak így lehetnek büszkék az iskola névadójára, mert csak így lesznek méltóak nevének viselésére.

Forrás: Parlando 2003/3.
Elhangzott a budavári Farkas Ferenc Zeneiskola névadó ünnepségén.


 

 
/1