Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



Rózsás János és a Halis István Városi könyvtár

Rózsás János nem csak íróként van jelen a könyvtárban könyveivel, tanulmányaival, hanem a nagykanizsai könyvtár olvasója volt élete végég.  Emellett Czupi Gyulához, a könyvtár igazgatójához, mint könyvkiadóhoz szerzőjeként is kapcsolódott. Nem volt véletlen hát, hogy a Duszja nővér első kiadója volt az, akik Nagykanizsa díszpolgárának ajánlotta 1993-ban, majd az Magyar Művészeti Akadémia Aranyérme díjátadásán mondhatta a laudációt. (Mindkét szöveg olvasható itt.)

A könyvtár irodalmi vendégeként tartott előadást a Kálvin téri főépületben és a kiskanizsai fiókkönyvtárban több alkalommal is.

2002. június 6. Kávéházi találkozó Rózsás János íróval

2005. december 6. Rózsás János előadása a Magyar Művelődés Kincsestára Szabadegyetem sorozatban. 

Az előadói asztalnál a sorozat fő szervezői, Kiss László és Rajnai Miklós.

,

2007. február 27. Rózsás est Kiskanizsán

Halis István Városi Könyvtár kiskanizsai fiókkönyvtára. Házigazda (a felolvasó Rózsás János mellett ül) Czupi Gyula, a könyvtár igazgatója.

2007. május 29. Kiállításmehnyitó a könyvtár Kálvin téripületében: Trianon - Képeslapok, könyvek, emléktárgyak

Kiállítás Duics Pál (Csurgó) és Pócza Attila (Nagykanizsa) magángyűjtők anyagából. Közreműködik: Horváth István Radnóti-díjas versmondó

2009. Könyvbemutató a könyvtár Kálvin téri épületének konferenciatermében:

A Magyar Művelődés Kincsestára sorozatban 2008-ban megjelent Gulag Lexikon és  Válogatott írások kötetek bemutatása a Magyar Művelődés Kincsestára Szabadegyetem keretében. A Szabadegyetem sorozatában megjelent a Leventesors című kötet is.

A Halis István Városi Könyvtár Kálvin téri főépületében mutatta be Rózsás János a Gulag Lexikont és a Válogatott írásokat, és magát a szerzőt. Rajnai Miklós (az 1. képen beszél), Kiss László (a 3. képen beszél), a Magyar Művelődés Kincsestára Szabadegetem szervezői és Czupi Gyula könyvtárigazgató (a 4. képen beszél). Mindkét kötet a Magyar Művelődés Kincsestára sorozatban jelent meg.

 
/1