„és nekünk nem szabad feledNI”
Öröknyár: elmúltam 9 éves
Koszorúzás Nagykanizsán halála 10. évfordulóján: bővebben
Nagy Gáspár
költő, irodalmi szerkesztő
1949-2007
Bérbaltaváron (Vas m.) 1949-ben született, és Budapesten 2007. január 4-én hunyt el Nagy Gáspár. A József Attila-díjas és Kossuth-díjas költő sok szállal kötődik Nagykanizsához. Rokonai, iskolatárai, barátai, szerelmei voltak a városban, ahova rendre visszajárt. Irodalmi alkotások is megörökítettek egy-egy kanizsai eseményt, élményt. Ilyenként vehető kézbe (a könyvtár polcai, vagy a www.nagykar.hu elektronikus dokumentumai közül is) a diákkori élményeket felelevenítő a Kanizsa-vár (vissza), vagy a Tüskés Tibor által szerkesztett Szülőföldem, Kanizsa című antológiában megjelent írás: Emlékek egyenlege
Író-olvasó találkozókon is szép számmal találkozott kanizsaiakkal. Legtöbbször a jóbarát, Harkány László tanár úr vezette e találkozókat.
Egy másik barátság okán született meg Kormos Istvánnak, Nagy Gáspár mesterének és barátjának Dülöngélünk című versesfüzete nagykanizsai, Kotnyek István által illusztrált kiadása, s e barátság a 2006 adventjében, 58 évesen elhunyt Andrasek Tiborhoz (a hivatásszerű OLVASÓhoz) fűzte.
Olvasótermünkben rá, nagykanizsai és zalai kapcsolataira emlékezünk elsősorban.
*
„Emlékezni, látni, megnevezni és sohasem félni – eme szemléleti alapelvek szerint épül Nagy Gáspár költészetének morális és poétikai rendje. Verseinek gazdag metaforikus világába az általa „helybenzsákbanfutós”-nak nevezett kor égette bele az ítélkező játék, a keserű groteszk és irónia szilánkjait. Tényeket és látszatokat, valóságot és hamis ideológiát eltökélten szembesítő költészete könnyen felismerhető, csak reá jellemző költői látásmódot és nyelvet teremtett a szinte szakrálisan morális költői személyiség és a rafináltan, leplezetten amorális kor ütközésének pontos megnevezése révén.
A hazugság, a történelmi tudatzavar, a történelmi és kulturális nemzetszűkítés, öncsonkítás ellen küzdve adott és ad példát arra, hogy modernség és közösségi küldetés, hagyományok gazdag sokféleségéhez való kötődés és korszerű újítás, erkölcs és esztétikum nem kizárják, hanem feltételezik egymást. Nemcsak néhány történelmi jelentőségűvé vált versével járt ösztönzőn, szemléltetően előtte a magyarországi és kelet-közép-európai változásoknak. Egész személyisége, művészete tisztaságot sugároz és követel...” Ez Nagy Gáspár tizenkettedik kötete.
