FŐHAJTÁS

Szabó Ádám plébános, Ördög Ferenc barátja és lelki vezetője búcsúztatója

Kedves gyászoló Család! A család Gyászában osztozó Testvérek!

Az emberi természetnek a halál és az elmúlás miatt érzett szomo¬rúságával, de keresztény hitünk reményével az őszinte részvét hozott ide minket elhunyt Ferenc testvérünk urnája köré. Búcsúzni jöttünk meghalt Ferenc testvérünktől, aki most a némaságában is sokat mond nekünk, eszünkbe juttatva az örök, az egykoron rajtunk is beteljesedő emberi sorsot: por vagy és porrá leszel. Lassan égő lángolás az ember földi sorsa és az élet kilobbanása után csak egy marék por marad belőle a sír mélyén.
Együtt érző részvéttel osztozunk a család gyászában, akik most fájó szívvel vesznek búcsút a szerető férjtől, édesapától, nagyapától, rokontól. De búcsúznak tőle jó barátai, kollégái, tanítványai és ismerősei is.
A halottakért hullatott könnyeinkben a szeretet fényei ragyognak. Hitünk szerint Isten nem a halálra, hanem az örök életre teremtett minket. Ezért érinti fájdalmasan az embert szeretteinek elvesztése, ezért fáj most Ferenc testvérünk családjának, fiának Tamásnak, unokájának Norbert¬nak, menyének Katalinnak, és feleségének Annának is az elhunytért a szíve. Vaion szerettük elvesztésekor hol, miben, és kinél keressenek vigasztalást? Sokan az idő orvosát emlegetik, aki minden sebet begyógyít. Mi azonban tudjuk, hogy vannak gyógyíthatatlan sebek, amelyek az idő kötésein is átvéreznek.
A halálban sokan csak az enyészetet, az elmúlást látják, a halál mindent elpusztító erejét érzékelik csupán, és nem érzik azt a vigasztalást, amelyet Jézus ad a benne hívőknek, amikor ezt mondja: „Bizony, bizony mondom nektek: Eljön az óra, sőt már itt is van, mikor a holtak meghallják Isten Fiának szavát, és akik hallgatnak rá, élni fognak." /Jn. 5. 25./

Jóságos mennyei Atyánk, Te a földi életbe induló embert nemcsak testi adottságokkal, hanem szellemi értékekkel is felruháztad. Elhunyt Ferenc test-vérünk szellemi képességeivel végzett eredményes, jó munkát. Megbecsülésünket érdemelte ki életével, fáradhatatlan szorgalmával, tudományos munkásságával és azzal, hogy mindenkiben megbecsülte és szerette az emberi méltóságot. Minden tanítványából, mint jó pedagógus igyekezet felszínre hozni és kibontakoztatni annak az Istentől kapott talentumait, tehetségét. Előtted, Urunk, minden tudás forrása előtt bizonyára legtöbbet jelentett, hogy testvérünk nemcsak apai, hanem tanári hivatását is becsülettel szolgálta, tudd be érdeméül, hogy tudásának összes lehetőségével embertársai javát igyekezett szolgálni. 
Köztiszteletet érdemelt ki testvérünk példaadó életével, és a fárad¬hatatlan tanári munkájával. Előtted, Urunk, minden tudás forrása előtt bizonyára legtöbbet az jelentett, hogy Ferenc testvérünk nemcsak hivatását szolgálta becsülettel, de emberségről is tanúságot tett kollégái, tanítványai és az emberek előtt is. Nagyszerű hivatás fényhordozónak lenni és mások lelkében is fényt gyújtani. Már rég abbamaradt az iskolai a tanári munka, de a tudományos munkától, a tanítástól nem tudott elszakadni. Neki órára már nem csengettek, de egy utolsó csengőszó őt hosszú útra hívta és ő elment az élet órájáról az örökkévalóság órájára az Isten színe elé, mert az az utolsó csengőszó oda hívta őt, a tanárt az örök tanító elé, a tudományos kutatót, a tudóst a mindent tudó örök Isten elé, és most már végleg abbamaradt egy tanári, és egy komoly tudós munka.
Az Ószövetségi Szentírás egyik szép jelenete, amikor Mózes meg¬pillantva az ígéret földjét búcsúzik a népétől. Küldetését teljesítette, a vándorlás véget ért, a nép hazára talált. Mózes ide már nem juthatott be, előtte egy másik haza nyitotta meg kapuját. A hivő ember számára is egy ilyen Mózesi pillanat a halála perce, amikor visszapillant a megtett életútra és előrenéz az ígéretes jövőbe.
Ha teljesítjük kötelességünket, ha életünket Isten és embertársaink szolgálatának szenteljük, akkor mi is nyugodtan tekinthetünk a halál szemébe, ahogy a költő Reményik Sándor írja a Hivatás közben című versében:
„Úgy volna szép, Ahol kiki legörömestebb állt, Ahol erőben, szeretetben, Leginkább önmagára talált. Ottan fogadja szépen szabadon, Büszkén a halált." Elhunyt Ferenc testvérünk nyugodtan tekinthetett a halál szemébe, hisz egész életét az Isten és embertársai szolgálatának szentelte, és így Rá is álltak a költő sorai:
„Küldetésként jöttél a földre, hogy azt a kis kört itt lenn, ahová állított az Isten, fényeddel tündököld be." /Őlbey Irén/ Ehhez kérünk mi is erőt attól a Jézustól, aki azt mondta magáról: "Én vagyok a világ világossága. Aki engem követ nem jár sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága. Milyen nagyszerű hivatás fény¬hordozónak lenni, és mások lelkében is fényt gyújtani. Ez az igazi pedagógus hivatása és erről ír Dániel próféta is: „Akik igazságra taní¬tottak sokakat, tündökölnek örökkön-örökké, miként a csillagok.'712.3./ Nekünk pedig legyen jó példa emberi élete. Életünk végén mindnyájan szeretnénk Szent Pállal elmondani: "A jó harcot megharcoltam, a hitet meg-tartottam, most készen vár az örök élet koronája!" Segíts, Urunk, jól
élni, hogy erős hittel, eleven reménnyel hűségesen szolgáljunk téged, a szeretet Istenét.
Itt a földön a legfőbb örömünk a szeretteink, látásában, birtoklásában van. Itt a földön azonban minden, még az igazság is, a jóság és a szépség is a mulandóságba öltözve jár köztünk. Az élet rögös utjain botladozik és az elmúlás pora hull rá.
Ha öröm forrása lehet a teremtmény látása, akkor mennyivel nagyobb öröm lesz számunkra az Isten színe látása. Ez az a nagy "lesz", amit Isten az Őt szeretőknek készít. "így érvényes az írás szava: Szem nem látta, fül nem hallotta, emberi szív föl nem fogta, amit Isten azoknak készített, akik őt szeretik."
Egy férjnek, apának köszönetet mond a családja, hogy köztük volt, hogy nekik élt, hogy szerette őket, de az iskola, a tanítványok nagy családja is, hogy köztük volt, hogy nekik élt, hogy szerette őket, hogy az életben a saját példaadása által az igazi emberi értékeket meglátni, és a szerint élni tanította őket a tanár úr. Hosszú életében bőven adódott alkalom a becsületes helytállásra, a megpróbáltatások, türelmes elviselésére, őszinte hitre, kitartó reményre és áldozatos szeretetre és egy példa¬mutató és követhető igaz emberi életre.
Mi hisszük és valljuk Istenünk, hogy értelmünkkel hozzád vagyunk hasonlók, és úgy akarunk élni, hogy ezt a hasonlóságot halálunk óráján maid te is felismerd bennünk.
És végül a barát is búcsúzik, fájó szívvel a jó Barátjától. Köszönöm neked Feri azt a több mint 3 évtizedes barátságot, amivel megajándé¬koztál engem. Kérlek, mint igaz Barátot, hogy most, az égben Te járj közbe, egy, még a földi zarándokútját járó barátért. Juhász Gyula írja:
„Az élet e szép, nagy processzió, Mely indu! örvény és sírok felett, Az égi táj felé tart csendesen, S egy stációja van a Végtelen." (Juhász Gyula) Mi most ezzel a hittel kísérünk Téged a Végtelen, az örök élet kezdete felé, az irgalmas Isten színe elé.
Kedves Tanár Úr! Kedves Feri! Isten veled! Nyugodjál békében!
Te pedig Istenünk, fogadd szeretettel, hozzád érkező Ferenc testvérünket!