Farkas Tamás
Végső búcsú Ördög Ferenctől
A 2016. január 7-én Nagykanizsán, Ördög Ferenc búcsúztatásán elhangzott beszéd bővebb változata
Megjelent a Magyar Nyelv 2016. 1. számában a 115-117. oldalon
Ördög Ferenc (1933–2015) a szívvel-lélekkel elkötelezett, jó tanár és tudós minta példája volt. Sokat és sokan tanultunk tőle – nem csak középiskolás fokon –, s tanulhatunk munkásságából ezután is. A Magyar Nyelvtudományi Társaság, s egyúttal a tudományos közösség, a nyelvész társadalom nevében búcsúzunk tőle. Ördög tanár úr nyelvészként, névkutatóként páratlan munkabírással és szorgalommal kutatta kedves témáit, a még feltáratlan forrásokat – elsősorban az elmúlt évszázadok és az élő nyelv tulajdonneveit. Olyan kutatási célokat tűzött önmaga elé, s olyan időtávokban gondolkodott, amire napjainkban teljes kutatócsoportok és kutatóintézetek is csak ritkán vállalkoznak. A szívéhez legközelebb álló szakterület, a névkutatás a számára nem csupán nyelvtudomány, hanem a művelődéstörténet egyik ága, a honismeret alkalmas eszköze, az emberi gondolkodás megismerésének módja is volt. Bármely – a kutatásokban addig akár mellőzött – névtípust, mely ezekről vallhatott, figyelemre érdemesnek tartott; s mindent, ami ezek megismerését – s köztük különösen: mások kutatásait – segíthette, elvégzendő feladatnak tekintett.
Tudományos kutatói munkásságát, annak fő területeit önmaga így foglalta össze: Tulajdonneveink gyűjtése, kiadása, kutatása. Ezzel a címmel nyújtotta be ún. tézises, szakmai életművét röviden összegző értekezését az Akadémiának, s ennek alapján nyerte el – már nyugdíjas kutatóként – az akadémiai doktori címet. Kutatói érdeklődésének sok Társasági ügyek színűségét és tudományszervező tevékenységének gazdagságát jól reprezentálja e tézises összefoglaló (Névtani Értesítő 2011: 255–262), a cikkeiből összeállított Válogatott tanulmányok (Nagykanizsa, 2008), illetve az utóbbi kötetben közreadott szerzői bibliográfia is.
Életművének részletes áttekintésére és méltó értékelésére itt azonban nem vállalkozhatom. Hadd szóljak csak néhány, rá különösen jellemző témáról. Az idősebb, nagy tekintélyű egykori pályatársat, Benkő Lorándot idézve: „aligha van még egy olyan magyar táj, illetőleg népcsoport, amelynek a névanyaga annyi figyelemben részesült volna […], mint Zaláé. […] itt értik és érzik a névanyag történelmi és társadalmi jelentőségét, a tájhoz és a néphez, a szülőföld múltjához és jelenéhez kötő erejét” (Magyar Nyelvőr 1982: 391). Hogy Zala megye „a nevek megyéje” – névtani szempontból talán a legjobban feldolgozott tája lett a magyar nyelvterületnek –, azt elsősorban Ördög Ferenc érdemének tekinthetjük.
Ördög tanár úr egyik szervezője, a gyűjtés irányítója volt a Zala megye földrajzi neveit egykor közzétevő nagyszabású kötetnek. A hazai és nemzetközi elismerést egyaránt kivívó, máig példaértékű mű egy országos méretűvé, s egyúttal nemzeti üggyé vált helynévgyűjtő mozgalom elindítója lett. Ördög tanár úr e munkálatok egyik fő szervezője maradt, s összességében fél Magyarország földrajzinév-anyagának közzétételében vett részt. Azt, hogy ez a hatalmas névanyag ma immár egy korszerű, digitális nemzeti helynévtár (vö. http://mnh.unideb.hu) alapjait is képezheti, nem kis részben neki köszönhetjük. Bár évtizedeken keresztül foglalkozott a magyar helynevek ügyével – gyűjtésével és vizsgálatával –, tudományos érdeklődése mégis inkább a személynevek kutatására irányult.
Az elsődleges terepet itt is szűkebb pátriája jelentette számára. Személynévvizsgálatok Göcsej és Hetés területén című, egykori kandidátusi értekezése máig páratlan szakmunka a maga műfajában, állandó hivatkozási alap a szakirodalomban. A 18. századi Zala megyei egyház látogatási jegyzőkönyvek személynévanyagának közzététele két évtized munkáját igényelte tőle, de a megjelent kötetek szintén párjukat ritkító forrásai történeti névkutatásunknak. Óriási veszteség, hogy e hatalmas, általa kiválóan ismert névanyag módszeres, monografikus feldolgozására – amint azt pedig kezdettől fogva tervezte – nem maradt már ideje. Előkészületeit résztanulmányok sora örökítette meg számunkra, számos jellemző vonását tárva fel így is a kor, illetve a terület személyneveinek, egykori társadalmának és műveltségének. A történelmi és kulturális örökség feltárását, illetve a mások munkáját segítő szándék indította arra is, hogy tervbe vegye Csánki Dezső történeti földrajza mutatóköteteinek elkészítését. A Csánki-mű helynévadatainak mutatókötetét sikerült is megjelentetnie. Kéziratban maradt azonban, csaknem kiadásra készen, a másik nagyszabású munka, e kötet párja: a történeti földrajzi alapmű személynévanyagának mutatója. Ennek befejezését, megjelentetését immár feladatként hagyja örökül a következő nemzedéknek. Bízzunk benne, hogy lesz lehetőség a méltó megjelentetésére. Ördög tanár urat többfelé várták a feladatok: több egyetemen is oktatott élete során, s évtizedeken át dolgozott félállású kutatóként az Akadémia Nyelvtudományi Intézetében. Tudományos pályafutása mellett azonban egész életében hű maradt a nagykanizsai gimnáziumhoz, ahol négy évtizeden át oktatta diákjait a magyar nyelv és irodalom ismeretére, rejtelmeire, szépségeire. A diákoknak honismereti, népnyelvvel és névkutatással foglalkozó szakkört szervezett, s tanítványainak arra érdemes dolgozatait, pályázatokra készült munkáit is igyekezett megjelentetni. Pedagógusként, szakfelügyelőként, igazgatóhelyettesként, az iskolai évkönyv szerkesztőjeként hasonló lelkiismeretességgel dolgozott. Miután nyugdíjba ment, a városi könyvtár honismereti szakkönyvtárosaként tevékenykedett tovább.
