Önálló kötetei a Halis István Városi Könyvtárban

Szavakkal tapogatózol 

(1995)

Ahova térkép nélkül,
vakon is eltalálnál,
egyszer volt, hol nem volt...

Szavakkal tapogatózol
az ismert utcán:
mállik a múlt a ház falán...

Keresed a sánta kutyát,
hogy simogatnád,
ha csaholna-,
üres kutyaólban
holt kuvasz szaga.
S a gazda hol a pincéből,
ki borral kínál?
Lármás kocsmában apád
holtak nyelvén politizál.
Gyűjti a halált a temető...

Vonatok jönnek, mennek:
ködfátyolban ellebegnek
hol nem volt utasok...

Rád köszönnek ismeretlenek,
hagyod, hogy meséljenek.
Ki mondja meg nekik,
rokona vagy mindenkinek.

A kötetet 
Farkas Zsuzsa
festőművész, grafikus 
illusztrálta

A címlapot
Szász Endre festőművész
tervezte saját grafikája felhasználásával

Hallgatásod hallgatásom 

(1997)

Hallgatásod hallgatásom.
Csak a vers faggat újra,
ösztöneimet felborzolva.

Ki vagy te,
ki társam sose voltál,
csak másik énem,
kivel együtt élek
örök szövetségben,
ki féltve követ,
mint az árnyék,
ki - partot a tenger -
úgy ölel,
kinek ajka íze
öröm és szorongás:
egybeforraszt
s elszakít?

Szélidő 

(2002) 

Megőrli köveit a szél,
záporoznak a hegyek.

Porszemekben csillagok.

Megvan még

Valahol
a sehol fölötti létben
megvan még a kert.

Rám ágasul,
rám nyílik az orgona,
hozzám lapul a fű,
hozzám lapul a föld.
Nyüzsgő rovarok
bőrömre tetoválják
emlékeimet.
 

 A kötetet
Kertész Sándor festőművész
illusztrálta

Vaktérkép 

(2000)

Elnehezül a lélegzet

Elnehezül a lélegzet.
A falakon átdől a rombolás.
Sehol már a tér.

Csak tudnám, hol vagyok,
és hol lakik az Isten.

Reggelig tart a meglepetés.
Bizonytalanság okán
az ébredés helyét
térképen nem jelölik.

Vásott utakon 

(2003)

Vásott utakon
hegyekre kapaszkodsz.

Mintha volna ég,
házat rajzolsz levegőbe.

A kötetet 
Stamler Lajos 
festőművész illusztrálta

A kötet egyben
Lipódi László fotóművész
Mura című albuma

Idő-repeszek 

(2004)

Idő-repeszek
Zuhog az eső, zuhog a vér,
földerekből Mura vize.
Merülés otthoni mesékbe:
hullámok közt vízitündér.

Halak sütkéreznek a parton,
duruzsol a vízimalom.
A pókhálós gerendákról
hull rám a liszt, a por...

Idő-repeszek hullanak rám,
zörgő kocsikerekek,
a lovak ahogy nyerítenek,
ahogy a csődör kancára hág,
ahogy csaholnak a kutyák
és bicegő kiskacsák,
csirkék az udvaron,
bekiabál a csordás, a kanász,
kerítésre támaszkodva
apám postásra vár.

Kukoricafosztás, népdalok,
kemencében a kalács,
citerazene, mulatozás
és ünnepek és ünnepek,
díszbe öltözött lányok,
misés reggelek,
Szent István napján a búcsú,
ringlisek röpítenek...

Zuhog az eső, zuhog a vér,
földerekből Mura vize.
Merülés otthoni mesékbe:
hullámok közt vízitündér. 

Más időkből ami látszik 

(2006)

Gyemekkorom városa Kanizsa

Álmaimban újra kisdiák vagyok,
vonatra szállok, megérkezem.
Révedezve gyalogolok utcáidon,
a gimnázium előtt keresztet vetek.
A portán Laci bácsi, a pedellus fogad,
mosolyog: „Ugye késett a vonat?” –
Továbbenged, nem pirongat.
Latin órán éppen Horek feleltet,
Perjés mondja a memoritert.
Vegele tanár úr évődik velünk:
„Sok zabot, kevés kenyeret.”
Mennyi élmény, mennyi izgalom,
sok legenda történelem helyett.

Gyermekkorom nagyvárosa, Kanizsa!
Ki emlékszik már a nevető Lacira?
Minden utcasarkon hadirokkant állt,
a templom előtt vak Jancsi muzsikált.
Csereberéltük az Erzsébet téren,
barna bucit árultak a pékek.
 

Szétkarcolt szavak 

(2007)

Őrzik

Ha abbahagyom magam,
ha könyvekbe zsugorodik múltam,
szétkarcolt szavak
őrzik majd titkaim.
 

Elágazások 

(2008)

Elágazik

Vonalat húzok papírosra,
akár út is lehetne.
Ha kidomborodna,
kiszélesedne,
mehetnék rajta akármerre.

Elágazik találgatásom.

Őrzöm

Amire rálátok,
a torony talán -,

távolodik a keresztúri táj.

Versben őrzöm,
mi elszakadni készül.
 

Hol a találkozás

(2009)

Hol a találkozás?

Kezdődik. Abbamarad.
És hol az akkor,
hol a találkozás?
És hol hever a délután?

És hol a pillanat,
ami megmaradt –,
ami virág valahol?
 

Lassú léptek 

(2010)

Fogyatkozik

Utcahossznyi nekem a város,
ittrekedt múltamban gyaloglok.
Fogyatkozik az út,
Botladoznak a fák előttem.
Viszem tovább árnyékukat.

Bejárom

Lassú lépek.
Én vagyok.

Bejárom időmet.
Legközelebb a folyó van,
legbelül a táj.
 

Szemes Péter szerkesztő,
esztéta és
Péntek Imre költő
fülszövege

Elszakadás 

(2011)

Hol vagy?

Nem értél el a temetőig
eltűntél a faluszélen,
A földbe bújtál valahol.

Hol vagy Anyám?
Most magamban kereslek.

Szalad

Egy arc megszökött.
Szalad egy láb a végtelenbe.
Az éj üvegén át
földszínű a test.
 

Merengés-terpesz 

(2012)

Töredezik a kép.
Mindig valami más:
vak fény, színes máz.



Virág van, hegyek, vízesés,
ifjúság, szenvedély...

Kivirul, suhog, ami szép –,
aztán a hervadás

Gazzal benőtt ősi vár,
keresem a pusztulás fekete dobozát.
 

A kötetet
Kotnyek istván festőművész
illusztrálta

Tükörmély 

(2013)

Ha belém süt a nap,
káprázok a szem.
Tükörmélyben láthatom magamat.
/Káprázik/

Tükörhomály

Valami holt,
parttalan, száraz meder.
Tükörhomály,
hóval lepett emlékezet.

Árnyak dőlnek rám,
föl-fölvillan a fény
Csorgatja ízét a folyó,
kagylóból tenger szivárog.
 

Égig érő valóság 

(2014)

Megtorpan

Nem izzás legbelül,
teremtő lázadás –,
fölébreszt a reggel.

Fojtogat az alkony,
araszol a sötét.

Valahol megtorpan a folytatás,
megfagy a mozdulat.
Szél lapozza könyvedet.

Lángok perzselik a csöndet –,
égig ér a hallgatás.

A vers

Úttalan bolyongás,
örökös útkeresés a vers –,
őrizetlen álom

Megejtő igézet,
kóbor sejtelem –,
beálló csönd-beszéd.

Szétágazó idő,
kiszakított tér –,
égig érő valóság.
 

Idővonal

(2015)

Szakad a part,
beomlik a ház is.
Örvénylik a lét,
gyűlik a veszteség.

Zuhog a vers,
vallatnak a hétköznapok –,
érzed az elmúlás szagát.

Villám csap a tető alá,
nem menekül az áldozat.

Örök nagypéntek

Belűlről élek kifelé,
lobognak a lábnyomok.
Fölegyenesedve a vízszintesből
rám vigyorog a lehetetlen.

Embertelen határok
megállít a merev láb.
Se éjjelem, se nappalom,
örök nagypéntek kínlódásom.
 

Csönd-beszéd

Válogatott versek.
(2016 - posztumusz)

Titkunk rejtekében
ami virág,
belülről virágzik.



Öröklött időket görget,
túlélő a csönd.
Szavak közül feszül,
átjárja a mélységet.



Éjszaka után éjszaka.

Virraszt a csönd,
az utcán szétterül.
Nem tüntet, nem pöröl,
méltósága, hatalma van.



Megérkezem

Kútjaimból kicsordul a hajnal,
ajtónkból üzen a kert.
Maguktól nyílnak az ablakok.
Távol vagyok, megérkezem.