Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



 

Tarnóczky Attila

1945-2020

 

Tarnóczky Attila 1945-ben Nagykanizsán született. 1963-ban érettségizett a nagykanizsai Landler Jenő gimnáziumban, majd 1971-ben az Eötvös Loránd Tudományegyetem fizika–kémia szakán diplomázott.

1971-2005-ig a Dr. Mező Ferenc Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskolában kémia-fizika szakos tanárként, illetve a levelező tagozat vezetőjeként végezte emberséges, szakmaiságában kiváló munkáját.

Nagykanizsa és körzete egyéni parlamenti képviselőjeként 1990 és 1994 között dolgozott a városért. 1990-93 között az Önkormányzati, közigazgatási, belbiztonsági és rendőrségi bizottság tagja, 1993-94-ig alelnöke volt. 1998 és 2002 között Nagykanizsa Megyei Jogú Város alpolgármestere volt. Több cikluson át a megyei és a városi közgyűlésben tevékenykedett.

Tarnóczky Attila hosszú évek óta Nagykanizsa helytörténetének fáradhatatlan, önzetlen kutatójaként dolgozott, a városvédő egyesület munkáját is támogatta. A Nagykanizsai Városvédő Egyesület és a  Kanizsai Múzeumért Alapítvány kuratóriumának is tagja volt. 

2011-ben Nagykanizsán az év civil embere lett Tarnóczky Attila. A Város- és Faluvédők Szövetsége a kulturális örökség védelmében tett munkája elismeréseként 2011-ben Podmaniczky-díjjal tüntette ki.

 

Jelentősebb lokálpatrióta alkotásai, kezdeményezései:

  • A hetvenes években sikeres helyi aláírásgyűjtést szervezett, hogy az egykori Fekete Sas gyógyszertár felszerelését ne szállítsák el a városból. A patika bútorzatát ma is a kanizsai múzeumban őrzik.

  • A kilencvenes évek közepén Tarnóczky Attila kezdeményezésére – általa szervezett szponzorok segítségével - sikerült felújítani a városi kórház csaknem kétszáz éves öntöttvas kerítését.

  • 2003-ban kisméretű, lényegi információkat tartalmazó várostörténeti táblák elhelyezését kezdeményezte, a helytörténeti szempontból fontos épületeken. Azóta 120 ilyen - szponzorok által finanszírozott - tábla díszíti az épületek falait.

  • A főtéri szökőkút, az Ady utcai harangjáték és a pallosjog jelvény megvalósításának kezdeményezője volt. Szintén az Ady utcán helyezte el a hajdani városháza és a Kanizsa gőzhajó makettjét.

  • Az Eötvös téren 2009 óta emlékeztet a Tarnóczky Attila által készített olajlámpa a régmúlt technikájára, az 1800-as évek utcai világítására.

  • A szorgalmukról messzi földön híres piacozó kiskanizsai, "sáska" asszonyoknak állított emléket Tarnóczky Attila a vásárcsarnok főbejáratánál.

  • Az egykori, nagykanizsai Deák téri Suszterallé téglaburkolatának helyreállítását végezte el a helytörténész.

  • Aprólékos munkával készítette el Tarnóczky Attila az egykorvolt ligetvárosi barakk-kórházat ábrázoló emléktáblát, amely az egyik megmaradt épület falára került fel.

  • A Nagykanizsa legöregebb épületei közé tartozó 18. századi látóhegyi kápolna romos oltárát is sziszifuszi munkával restaurálta a helytörténész.

  • Saját erőből helyreállította a Kölcsey utca 11. szám alatti, a 19. század hangulatát máig megőrző épület kapuját Tarnóczky Attila helytörténész. A felújított kapu mellett helyezte el az ú.n. Kutyaszorító makettjét.

  • Gólyalábas árnyképet készített az egyik Deák téri ház falára.

  • Szerelmesek padját és patkófalat tervezett a Múzeum térre. Az általa öntetett patkókat a múzeumban lehet megvásárolni.

  • Széleskörű kutatómunkája során több mint ötszáz kanizsai épületet, a hozzájuk tartozó utcákat, történeteket, hajdani személyeket, szervezeteket örökített meg, és tett elérhetővé a Halis István Városi Könyvtár - Hol, mi? internetes adatgyűjteményében.


Insert failed. Could not insert session data.