Balogh László,
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármetere
búcsúztatója.
Elhangzott a Trippammer utcai Központi temetőben 2024. szeptember 16-án.
Drága Ildikó!
Tisztelt Kanizsai Gyászoló Gyülekezet!
A művészet isteni adomány, örök és végtelen… Így búcsúzom, de inkább köszöntöm a „madonnás” Járási Ildikót, a képzőművészt, a tűzzománcművészt, a pedagógust, a barátot, a rokont, a családanyát, …, akit „csöndesen és váratlanul átölelt az Isten” (Ady).
Sajnos, a megbeszélt személyes találkozásunk így most már örökre elmarad. De „a szeretet előtt nincs halálhatár” (Joseph Ratzinger). És „a halállal szemben egyedül a szeretetben bízhatunk” (Simone Weil). S akit szeretünk, azt soha nem feledjük el – az öröklétezést is figyelembe véve… Én hiszek benne.
Az éjszaka végén nem éjszaka van, hanem hajnal. A tél végén nem tél van, hanem tavasz. A halál után nem halál van, hanem öröklét. A bizonytalanság végén nem kétségbeesés van, hanem reménység… Különösen így van ez egy igazi alkotó ember, egy művész életével, földi élete után.
Így szeretnék most, „fellegajtó – nyitogató” lenni a család, a rokonság, a barátok, az ismerősök, Kanizsa városa nevében. Aki szereti a bővebb családját, az, ha elveszít valakit belőle, úgy érzi, a szíve szakad meg. Aztán eszünkbe jut az a sok kedves emlék, amiket a távozó mondott vagy
tett… És rájövünk, hogy nem hagyott el teljesen minket, itt él bennünk legbelül az emlékeinkben mélyen… A sok megmaradó emlék keser-édes öröméről beszélek tehát. (Huszárik Zoltántól is) tudom:
„Az Élet keletkezés, elmúlás: folyamat, amelynek során átmegy valami másba, de úgy, hogy nem oldódik fel teljesen, nem tűnik el nyomtalanul abban a másban, amivé lett.” Amit magunknak csinálunk, az tényleg velünk hal meg, amit másokért és a világért teszünk, az megmarad és
halhatatlan…
Járási Ildikó így hagyott ránk nagyon sok emléket és alkotást. Állítom, hogy Kanizsán otthonainkban a Járási Ildikó által készített tűzzománc alkotásokból van a legtöbb képzőművészeti tárgy/üzenet, amely díszít, érzékenyít és emlékeztet… Igazi kanizsai ő ősei révén. 1975-ben
diplomázott a Pécsi Tanárképző Főiskola földrajz-rajz tanári szakán. Azóta foglalkozott leginkább tűzzománccal, amely számára ősi, maradandó művészet és szakmai mesterség. Kiemelkedő jelentőséggel bírnak nagyméretű kanizsai alkotásai. Pályáján nagyon fontosnak érezte azt a 11 évet, amikor rajztanárként tanított. Nevezetes városi kerámia-, rajz- és szövőszakköröket is tartott. 1995 óta vezette Kanizsán az Egry József Galériát. Sok-sok egyéni és csoportos kiállítás dicsérte különleges, mindenhol és mindenkor ráismerhető művészetét: mely hajladozó, dekoratív formákat, jelképes motívumokat hordozó, olykor illusztratív, de leginkább mitologikus, sokszor madonnás tűzzománcképíró művészet. Mestere volt Cseke Ferenc földrajzból, Lantos Ferenc festőművész a főiskolán, s Kátai Mihály a tűzzománcban.
Kitüntetései: „Nagykanizsa Város Kultúrájáért” (2000), Zala Megyei Alkotói Díj (2003), Magyar Arany Érdemkereszt (2019), „Nagykanizsa Városért” (2021), Ferenczy Noémi-díj (2022).
A tűzzománc nehéz műfaj és technika: időtálló és kortalan, az állandó kísérletezés színtere. Szimbolikus értelmű anyag a tűzzománc a metamorfózisa által. Nagy titok ez, amelyet Járási Ildikónak sikerült megfejteni. Egyszer így nyilatkozott munkájáról, művészetéről: „Csak ezért élek. Mindig ez akartam lenni. Ha már nem csinálhatom, én sem vagyok, nem élek”.
DE, MÉGIS: Járási Ildikó iparművész varázsos zománcképei révén tovább él, akár a végtelenségig… Hiszek benne, hogy a
művészet lehet a lélek megtartója, hiszek benne: a világ nem a rútság, hanem a szépség története. Így Ildikó képei által jobbá válhatunk, válunk… (Egy dolgot igazán sajnálok, hogy sok megvalósult álma mellett nem sikerült egy igazi kápolnabelsőt szakrálissá tennie tűzzománc képei által…)
A földnek futó vendégeként Isten kezéből Isten kezébe kerülünk. Így a szomorú hírt enyhítheti a következő ige: „Boldogok a halottak, akik az Úrban halnak meg… Bizony ezt mondja a Lélek, mert megnyugszanak fáradozásaiktól, mert cselekedeteik követik őket.”(Jelenések könyve 14. fejezet, 13. vers) Hiszem, neki már jobb, hiszen nem Neki van szüksége ránk, hanem Ő hiányzik nekünk…
Biztos vagyok benne, sokaknak van kedves-kedvenc Járási Ildikó-képe. Bevallom, én nagyon szeretem a HSMK-beli Múzsákat; van otthon egy kisméretű szerelmespár tűzzománcképem, mely szeretném, ha a saját síromra felkerülne; s mindig erőt adott, erőt ad a Polgármesteri Hivatal 1.
emeleti tárgyalójában lévő Mária-kép, mely Boldogasszony Anyánk, égi nagy pátrónánk… Miért idézem fel ezeket a személyes emlékeket? Mert sejtem, hogy akik itt jelen vannak, akik nevében szólok, azok hasonlóképpen őriznek egy-egy hasonló képet, emléket Járási Ildikóról, az emberről, a művészről, a tanárról, a galériavezetőről, emlékeznek arcára, segítő szeretetére, hozzáértésére, elhivatottságára, lokálpatriotizmusára…
Az emlékezés védelem is a múló idő ellen. Emlékek egyenlege a jelen, amely tulajdonképpen a múltak összege…Tudom azt is, az emlékezés gyógyít, nem a felejtés. Így akarom Járási Ildikó továbbélését dicsérni. Az élet ajándéka a halállal nem tűnik el…Mert jelenés, emlék, örökké való és lélek lesz belőle… Kedves Ildikó, ugye, hallod, ugye, érted…?!
Több kiállításmegnyitódon mondtam el Nagy László „Tűz” című versét, most is ezt a tűzvirágot hoztam a tűzzománc nagyasszonyának:
Tűz
te gyönyörű,
dobogó, csillagerejű,
te fűtsd be a mozdonyt halálra,
hajszold, hogy fekete magánya
ne legyen néki teher,
tűz
te gyönyörű,
ihlet, mindenség-gyökerű,
virágozz a vérző madárban,
égesd, hogy a sorsod kimondja,
nem a hamuvá izzó csontja,
virrasztó igéje kell,
tűz
te gyönyörű,
jegeken győztes örömű,
ne tűrd, hogy vénhedjünk sorra
lélekben szakállasodva,
hűlve latoló, józanságban,
ahol áru és árulás van,
öltöztess tündér-pirosba,
röptess az örök tilosba,
jéghegyek fölé piros bálba,
ifjúság király,
tűz!
Végül Nagy Gáspár szavait és a Jóistent hívom segítségül: „Akik Vele élnek és halnak, azokat életük estéjén nem a végső kimerültség altatja el, hanem a szeretet. Örök álomra, amely a legszebb valóság.”
Felnevelő, eszméltető, alkotásra is késztető városod nevében búcsúzom:
KÖSZÖNÖM, HOGY VOLTÁL, VAGY!
