Nádas Péter írásai Orsós Jakabról

"Ha azt mondanám, hogy Orsós Jakab született elbeszélő, akkor igazán keveset mondanék. Nem ismerek rajta kívül embert, akiben ilyen mennyiségű eleven történet élne. Ami a lélek ritkán adódó belső képességére utal, a nyugodt megfigyelés és az elmélyült megértés képességére. Aki történetében látja a világot, annak tudnia kell, hogy honnan jövünk és merre tartunk. Ismernie kell a rendet és a zűrzavart. Erezni kell önnön helyét az emberek, a tárgyak és a jelenségek között, ebben nem szabad tévednie."

(Orsós Jakab Gyökerezés című novelláskötetének ajánlása)

Végül csak elalszik az ember

Nekrológ

Megjelent a Pannon Tükör 2002. 1. számában

Akit ma elbúcsúztatunk, a teremtett világ káoszának mély ismerője volt, kedves barátaim. Ismerte a gombákat, a füveket, ismerte a fákat a maguk nevén és a maguk tulajdonságai szerint. Ismerte a felhők járását, a vadak szokásait, a madarakat, a vizeket és a tüzet. Tudta, milyen halak járnak a színen és a mélyben, vagy miként bújnak meg a rákok a patakmederbe nyúló gyökerek között.
A gyökerekről és a meggyökeredzésről különösen sokat tudott. Ősei tudását őrizte.
Tudta, hogy aki nem eszi meg a csalánt, nem éli túl a hadifogságot Szibériában. Itt volna a szabadban tüzet gyújtani, és tudta, miként kell a parazsat hamuba fojtani.
Nem a személyes túlélés vágya vezérelte tudományát, mert a haláltól nem félt, ellenkezőleg, csaknem naiv maradt vele szemben. Szenvedélyesen szerette a tájékot, ahol a szegényeknél is szegényebbként megszületett és felnevelkedett, ismerte városait és falvait, de legfőképpen bennünket ismert, e különös teremtményeket, embertársait. Saját állítása szerint nincs település Zalában, ahol ne járt volna. Volt ellenfele, még ellensége is. maga is tudott ellenséges lenni, akár kegyetlen, de többen voltak a barátai, s még többen a jó ismerősei. Tekintete előtt rejtett tulajdonságuk vagy gondolatuk alig maradhatott.

Az emberben hínárként tenyésző és zabolátlanul tomboló elemek ismerője volt; a szociális indulatok szakértője és a gyöngéd érzéseké. Sehol másutt nem volt szívesebben, mint emberek között, mesélt nekik és ezzel szóra
bírta őket. Egyre gazdagabb lett az elbeszéléseiktől.
Szabad ember volt, aki a megalázottak és megnyomorítottak sorsában osztozva élte át az emberevésbe feledkezett húszadik századot.
Nagy utat tett meg, míg kijutott a század rettenetének sűrűjéből.

Anyakönyvi kivonata szerint nyolcvankét éve Nagykanizsán született, „a szepetnekí út végén levő legelőn". Édesanyja emlékezete szerint azonban egy vadrózsa tövében, Beleznán. Minden esetre szabad ég alatt. Legendás emberek születési helye és ideje szükségszerűen bizonytalan. Orsós Jakab a magyar cigányság integrációjának egyik legnagyobb alakja lett.
Amikor írni kezdett, magyar nyelvű cigány irodalom még nem létezett. Azon csöndes úttörők közé tartozik, akik magyar nyelven először juttatták szóhoz népüket. Nyugodt, bölcs, felvilágosult ember volt, pater familias, aki panasz és dicsekvés nélkül élt, így is írt. Akinek volt füle a hallásra, tőle tanulhatott.
Halála előtt azon halottaival is találkozott, akiket legjobban szeretett az életében. Wirth Lalival, egykori társával az elemi iskolából, a feleségével, Ilonával, négy gyermeke édesanyjával, akit haláláig ápolt, végül az édesanyjával, aki cigány nyelven bíztatta, jöjjön hozzá, nem lesz rossz helye.
Végül csak elalszik az ember, mondta nekem a halála előtti napon. És valóban elaludt.
Ravatalánál atyai barátomtól búcsúzom valamennyiőtök nevében is, kedves barátaim. Negyven évvel ezelőtt nem csak barátságába fogadott, hanem lassan növekvő családja körébe, a gyermekei, a vejei, az unokái, a dédunokái, unokamenye és unokaveje közé.

Isten veled, Jakab.