Vargovics József,
írói nevén Fa Ede, Liszói Gyuricza József
író, költő
1935 - 2026
Írói nevén Fa Ede, Vargovics Józsefként született Liszóban, 1935. január 2-án. Életrajzírója Tóthné Kantó Katalin: Fa Ede -- a vidléki lírikus című életrajzi művéből (megjelent a 26. kanizsai Antológiában, 1995-ben.) idézem: " ... 1941-ben kezdte elemi népiskolai éveit Liszóban a katolikus felekezeti ( Liszóban 1948-ig két felekezeti, katolikus és evangélikus elemi iskolai osztályokban folyt tanítás) iskolában, majd az államosítást követően, összevont osztályban, állami általános iskolai tanulóként végezte 1949-ben. ... Fa Ede egy véletlen baleset következtében 1984-től rokkantnyugdíjas lett. Irodalmi pályája során több műfajban is megmutatkozhatott, létrehozva helyi és egyetemes értéket egyaránt. Írói nevei: Fa Ede, Liszói Gyurica József, L-GYé, Gyurica József.
1996-ban megnősült, Felesége Gyurik Irén (1963-2001), budapesti születésű költőnő volt, Pék Pál költő-tanár hívására együtt jöttek a tanár úr által alapított, amatőr alkotókat is váró Kanizsa Irodalmi Műhelybe, ami az Erkel Ferenc Olajipari Művelődési Házban működött. A költőnő, feleség 2001-ben bekövetkezett tragikus halálát követően Vargovics József özvegyként élte életét Nagykanizsán.
Ezt írta magáról a Kész találkozások című antológában: Magányos, rendhagyó egyéniségem, puritán életfelfogásom kilóg e hedonista, szociáldarwinista, fogyasztói felfogású korból. Irodalmi érvényesülésre sem törekedtem. Puszta véletlennek tekintem, hogy - támogatás nélkül is – rendszeresen megjelenhettem az 1990-es években budapesti folyóiratokban (Lyukasóra, Polísz, Napút). Legsikeresebbek a haikuim voltak: Terebess internetes haiku honlapján ezrével olvashatók az írásaim, egy valódi és két álnév alatt.
2003-ban Szepes Erika kritikus Szerep és személyiség című művében elemezte egy haiku-ciklusomat. Egy 2010-es országos könyvnapi kiadványban jelentek meg haikuim.2011-ben egy írásom angol és japán fordításban felkerült a haiku költők Tokiói Világtalálkozójának honlapjára.
2011-ben említést kaptam Szepes Erika Tizenhét szótag című kritika-kötetében. 2011-ben a Napút folyóirat haiku-pályázatán bejutottam a pályázat győztesei közé. Prózában a legsikeresebb egy Liszói mesém volt, amely egy pályázat révén a Magyar Néprajzi Intézet mondagyűjteményében szerepel. A kétezres években a Pannon Tükör versrovatát vezettem.
Fa Ede és Nagykanizsa
Több Fa Ede írás is megejelent, mely Nagykanizsa városképéhhez, történetéhez kapcsolódik. Ezekből adunk itt váűlogatást.
Időutazás régi kanizsai fotókkal
a fantázia utcák övein
kószálok
megint
ódon házak árnyképei közt
tavaszok rigótrillája
elröppenő nyarak
gerléi búgnak
(most nem érdekelnek
az őszi szelek kínszürkén
csapkodó esői
sem a hóbundás szobrok)
gyerekvisongás karéjában
utcai árusok kántálnak
rikkancsrikoltás röppen föléjük
köszönések káromkodások
köveken csattogó
lópaták zaja
a tér padjai körül
terefere
röpköd
de jó elkeveredni
micisapkás polgárok
kalapos-csizmás vidéki pórnép
lányokra vadászó „angyalbőrű” katonák
ugrabugra kisdiákok
apácák
nyurga jurátusok
gőgösre pödrött bajuszú hivatalnokok
és a koldusok árnyai között
halottak-napi gyertyákként hunyorognak a képek
egy megtörtént világ varázsaival
/Megjelent a Mi kanizsánk című kötetben, 2019-ben/
Fúvószenekar
a fényképmásolat
tompa színeiben és kör-vonalaiban
egy régi rezesbanda fény-hang regései
sírköveket is elporlasztó múltban
vonul a zenészcsapat
örökifjú képpé maródtak
büszke mundérjukban
az ük- és dédapák
menetükben annyi erő és ünnepélyesség van
megroppannak és
átszakadnak tőle
az időfalak
és máris itt marsolnak
arany-ezüst hangok
nyitnak teret
a népünnepély mámora köré
a léptek lendületét
dobhangok ütemezik
heves hanghullámot
csattant
az elragadtatás cintányérja
és múlhatatlan együttlétünk fe-lé
örvénylik tőle
a réges-régen eltűnt pillanat
/Megjelent a Mi kanizsánk című kötetben, 2019-ben/
