I. HALIS ISTVÁN CSALÁDJA

1. A család anyagi helyzete, bemutatása

A család a tehetősebb, gazdagabb városi földműves és iparos réteghez tartozott. Szüleinek jelentős szőlőbirtoka is volt. Az emléktáblával megjelölt ma is látható szülőháza egyik melléképületében működött az úgynevezett “pinteskocsma”, ahol időszakosan vendéglőt is működtettek. A család több tagja végezte el a gimnáziumot, tanult mesterséget, így teremtve meg a polgári lét anyagi alapjait (földműves, szűcs, takács, stb., a továbbtanulókból tisztviselő, tanító, pap lett). Családjának tagjai szabad szellemű, városukat szerető polgárok, jó hazafiak. Az 1848-as szabadságharcban édesapja nemzetőrtizedes, papnövendék nagybátyja pedig honvédnak állt.

2. Életrajz

Halis István 1855. augusztus 21 -én született Nagykanizsán. Apja Halis Ferenc (földműves), anyja Andri Júlianna (háztartásbeli). A szülők kilencedik gyermeke. Születése előtt családja leányáldásban bővelkedett, legidősebb nővére és közte tizenkilenc év korkülönbség volt, így édesanyja mellett nővérei is nagy szeretettel vették körül. Iskolai tanulmányait a nagykanizsai római katholikus Elemi Főtanodában kezdte. Az elemiben elért eredményét a következő záradék igazolja: “A helybeli kath. el. főtanoda 4-ik osztályából jött kitűnő bizonylattal.” KA. Igazgató. Tanulmányait a nagykanizsai római katholikus - 5 osztályú Gimnázium - első osztályában folytatta az 1867-68. tanévben. Itt az első hat osztályt végezte el. Érdekes képet mutat gimnáziumi tanulmányi előmenetele: magaviselete az első és második évben dicséretes, de negyedik és ötödik évben rontott, mert a “törvényes” és a jó között ingadozott, hatodikban ismét jó lett. Figyelme feszült. A többi tárgyból kitűnő, az un. készségtárgyakból (ének és testnevelés) gyenge. Az írásbeli dolgozatainak külalakja “csinos”, tiszta. Általános tanulmányi eredménye első osztályban kitűnő, és a hetvenöt beiratkozott elsős között a harmadik helyen áll. Második év végén jeles, ám (kamaszkorba érve) a harmadik és negyedik osztályban bár rontott, mégis a tanulmányi eredménye elsőrendű maradt. Ennek ellenére minden tanévben a fizető tanulók közé tartozott. A gimnázium harmadik osztályától - a latin mellett - német, majd ötödiktől görög nyelvet is kellett tanulnia. Furcsa módszerrel szorították rá a diákokat arra, hogy a tanórán kívül is használják az idegen nyelvet. Ezért szigorúság uralkodott, büntetést (virgácsolást = vesszőzést) vont maga után: a kártyázás, verekedés, lármázás, indokolatlan elkésés, templomba járás elmulasztása, pipálás, csúszkálás, szabadba való fürdőzés, kocsmába járás. A diákok előmenetelét az első félévben csak felolvasták, a második félévben pedig írásban közölték. Később a tanulók költségén nyomtatásban kiadták. Amikor Halis István a Zalai Krónika füzeteit szerkesztette, azokban régi iskolai értesítőket is közreadott. A hetedik osztályba Pécsre a ciszterekhez iratkozott be. Ennek okáról megfelelő indokot nem találtam. Az iskolaváltoztatásra fegyelmezetlenség nem adhatott okot. A gimnázium tantestületi jegyzőkönyveit átvizsgálva megállapítottam, hogy fegyelmi eljárás nem indult ellene. Feltételezhető, hogy kispapnak szánták. A család úgy emlékezik vissza, hogy kispap is volt. E feltételezést a következők támasztják alá: 1873/74-ben az anyakönyvbe a “tanodát változtatott” záradék került. 1874/75-ben érettségizett, majd 1875/76-ban szeminarista. A papi pályára való készüléséhez az is hozzájárulhatott, hogy apai nagybácsija fényes egyházi karriert futott be. A Halisok hazafias öntudatára álljon itt a következő példa. A nagybácsi végrendeletében jelentős vagyont hagyományozott családtagjaira is (emeletes ház Pécsett, jelentős pénzösszeg, vagyon, stb.). A végrendelete mégis megemlékezik többek között arról, hogy ‘egy igaz aranyat hagyományozok István öcsémre’. Ez a pénzérme V. Ferdinándnak a szabadságharc idején kiadott 1848-as verdejegy nélkül kiadott magyar nyelvű dukátja volt. Szeminarista voltát igazolja az is, hogy a Krónikában olyan adatokat is közöl, amit csak belülről lehetett megismerni. Hogy mégsem lett pap, azzal magyarázta: mert nagyobb szüksége van a népnek olyan emberre, ki ezen bajában segítségére lesz, mint az én prédikációimra. 1876-ban Budapesten a Magyar Királyi Tudomány - Egyetem Jogi Karára iktatták be a nyári szakra, hol a diplomáját 1880-ban szerezte meg. Tanulmányai befejezése után Halis István mindvégig Nagykanizsa szolgálatában állt. Különböző városi tisztségeket töltött be. 1896-tól árvaszéki ülnök, majd hosszú ideig városi tanácsos, polgármester-helyettes. 1913-tól a város könyvtárosa és a létrehozandó múzeum vezetője. A város történetének lelkes kutatójaként régi okiratok gyűjtésével és régészettel is foglalkozott. Írói tevékenysége rendkívül sokrétű: népszerűek történeti munkái, elbeszélései, színművei, romantikus regényei. Leginkább maradandóak a város történetével foglalkozó tanulmányai, könyvei, újságcikkei.

3. Hagyaték

Halis István nem gyűjtött vagyont, halálakor a család emlékezete szerint örökölhető ingatlannal nem rendelkezett. Megjegyzem, hogy 1906-ban a tanácsosi fizetése évi 2900 aranykorona volt, 480 korona lakáspénzzel kiegészítve. Csupán a polgármesternek, a főjegyzőnek és az árvaszéki ülnöknek volt jelentős fizetése. Ekkor Halis István polgármester helyettes volt. Összevetve a tisztviselői fizetésekkel, mely 1300-1700 korona volt (évente), érhető, hogy az 1900-as évek elején az állami és városi tisztviselők országszerte mozgalmat indítottak - aláírások gyűjtésével - fizetésemelésért. A városi szolgálatba lépéstől kezdve különböző bérelt lakásokban élt, leghosszabb ideig a ma is álló Hunyadi út 23. számú, kétrészes lakóház északi szárnyát bérelte. Az élete folyamán örökölt ingatlanok azon részéről, melyet valamelyik családtagja használt, rendszeresen lemondott. Az értékesítésekből származó pénzét, s saját jövedelmét kutatásaira fordította. Nőtlen ember lévén minden szabadidejét utazásra és írásra szentelte. Minden művét a saját költségén adott ki. Leírja, hogy a világháború alatt nem tudta a Zala Krónika köteteit folyamatosan kiadni, mert nem volt anyagi lehetősége rá. Környezetét, családtagjait a tanulásra ösztönözte, leánytestvérei gyermekeinek taníttatásához anyagilag is hozzájárult. A lakásban megfordult rokonok emlékezetében csak a sok könyv látása maradt meg, egyéb dolgokra nem emlékeznek. A hagyaték a bútorzatból, ruhaneműből, könyvekből, kéziratokból, festményekből és készpénzből állhattak. Halis István 1927. február 23-án történt elhunyta után ingóságait feltehetően közjegyző jelenlétében osztották el. Hagyatéki leltár nincs a család birtokában, s ez ideig a közjegyzői iratok között sem találtam erre vonatkozó adatot. Egyesek úgy emlékeznek, hogy hivatalos hagyatéki tárgyalás alapján történt az ingóságok elosztása. Mégis az oldalági leszármazottak mindegyike úgy emlékezik, hogy a legértékesebb festmények, könyvek Halis Rozália leszármazottainak a kezére kerültek. A hagyaték ezen része 1945-ben, illetve az 1951-es hortobágyi kitelepítéskor eltűnt (elveszett, megsemmisült). Ez a rokoni ág Magyarországon kihalt, egy már az Amerika Egyesült Államokban született utódról tud csak a család, így a hagyatékról érdemi felvilágosítás már nem szerezhető. A hagyatékban lévő Halis könyvekből minden örökösnek jutott. Ezek a következők: Millenniumi Évkönyv, Színes Mozaik, Hajnal van, Karbunkulus és a Zalai Krónika füzetei. Az örökséget öt vagy hat részre osztották el, a törvényes örökösöket már nem élő nővérek leszármazottai képviselték (12-15 fő). A hagyaték elosztásának mikéntjéről nem tudunk, feltehető: az egyezkedés alapja az lehetett, hogy kinek mi kellett, kinek mire volt szüksége. A készpénz összegére csak következtetni lehet. Dárdainé úgy emlékezik , hogy a kapott pénzt - az örökrész 1/6-át - szülei a hegyi pincéjük felújítására fordították. Amiben megegyezni nem tudtak, továbbá az értéktelennek ítélt apróságokat, kéziratokat a családon belül elárverezték, melyet Halis Katalin unokája, Gerócs Jenő (1892-1982.) vett meg: írógépasztal, írógép, a benne levő utolsó regény, levelezések, kéziratok, pisztoly, pisztolytáska, mosdó készlet, műveinek fűzött példányai (kb. negyven kötet), könyvtárából az olcsókönyvtár füzetei, és egyéb zömében fűzött könyvek (kb. százhúsz kötet). Halis igényességére és szakmai felkészültségére jellemző, hogy ezen aláírásával jelölt könyvecskék között található többek között: Scribe, Goldoni, Szigligeti színdarabok; a Magyar Nemzeti Múzeum Képcsarnokának lajstroma; Kalauz a Magyar Nemzeti Múzeum érem- és régiségtárában; Oszmán-török nyelvtan; Az erdélyi cigány népköltészet; Velence térképmelléklettel; Magyar kalauz Bécs városáról, stb. A hagyaték e részét sokáig egyben tartotta Teleki utcai házának egyik melléképületében, ahol betörés, majd beázás miatt egy részük megsemmisült. Az 1960-as évek végén unokája , segédletével rendezte az anyagot, és átszállították a Búzavirág utca 19. számú, leányának épített családi ház melléképületének egy külön szobájába. Ide csak neki és unokájának volt kulcsa. Ekkor ajándékoztak a Thúry György Múzeumnak Halis Istvántól származó tárgyakat, kéziratokat, fényképeket. Ekkor kerültek a múzeumba az “Emlékek a múltból” című kiállításon megtekinthető márványlappal borított mosdószekrény és a kerámia mosdókészlet (mosdótál, kancsó, fogkefetartó, szappantartó). A megmaradt Halis Relikviák egy része meg van, egy része a nagyapa halála után szétosztatott. A család arra törekszik, hogy ezeket összeszedjék és az immár Halis Istvánról elnevezett könyvtárnak ajándékozzák.