Hegedűs Sándor

"Megtalálni az őszinte szót…"

Nekrológ

forrás: http://www.romacentrum.hu/aktualis/hirek/baratsag/2002aprilis2.html

Életének 82. évében, 2002. március 19-én elhunyt Orsós Jakab, aki íróként és fafaragó népművészként is közismert volt. Beás cigány családban született 1920. május 24-én, úton Nagykanizsa felé, valahol egészen közel a város határához. Édesapja teknővájó cigány volt. Ő maga, felcseperedvén, előbb fűrészmalomban dolgozott, 1940-től pedig olajbányász volt. 1942-ben behívták katonának. A szovjet frontra került, ahol hadifogságba esett. Bányában és egy repülőgépgyárban dolgoztatták, majd visszatalált a fákig, amelyek egész életútján elkísérték: Szibériában egy favágásra kijelölt fogoly-csoportba osztották be. Csak 1948-ban térhetett haza. Egy erdőgazdaságban kapott munkát, ám rövidesen ismét az olajiparban dolgozott. Elvégzett egy olajipari technikumot is. Kedvtelésből kezdett faragni, próbálta visszaidézni az édesapjától ellesett mozdulatokat s mesterségbeli fogásokat. 1962-ben fafaragó munkásságáért a népművészet mestere kitüntető címet ítélték neki. A faragókés és a véső mellett a toll is hamar szolgálatába szegődött. Rögtön az első írói kísérletét siker koronázta. 1952-ben, a megyei napilapban jelent meg első műve, melynek címe:" Idézés a túlvilágra" volt. Egy megtörtént esetet dolgozott fel, amelyet egy özvegyasszony mesélt el neki. A férjét akarta a bíróság maga elé citálni, mert a megélhetését engedély nélküli kútásóként kereste. Az idézéskor azonban már öt esztendeje a temetőben porladt. Akkora indulatokat gerjesztett a cikke, hogy a bíróság elnöke személyesen kereste fel, őt is, s az özvegyet is, hogy elnézésüket kérje a bürokratikus ügymenet miatt. A siker nyomán rengeteget írt. Előbb az olajipar különböző üzemi lapjaiban jelentek meg munkái, de az irodalmi folyóiratoknak is rendszeresen küldött elbeszéléseket. Mi sem jellemzőbb, mint az, hogy miskolci és győri folyóiratok (a Napjaink, és a Műhely) egyszerre közölték azokat. Pándi Pál irodalomkritikus is felfigyelt a tehetségére, s egy tanulmányában mások figyelmét is őfelé terelte. Egyre többet merített saját élményeiből, így találta meg igazi írói hangját. Több antológia is közölte elbeszéléseit. Ilyen volt a „Visszhang” 1983-ban, az „Egerszegi Füzetek” 1983-ban és 1987-ben, valamint a „Lüktetés” 1990-ben. A Zala Megyei írók Egyesületének elnökévé választották, s e tisztségét haláláig viselte. Írásait valamennyi cigány újságban örömmel fogadták, s ő programszerű kötelességgel is írt valamennyibe. Beás cigányként – mindmáig – szinte egyedüli tollforgatóként volt jelen. Első önálló elbeszéléskötete 1987-ben jelent meg „Aki hallja, aki nem hallja…” címen. A benne foglalt valamennyi emléket a személyes átélés hitelessége hatotta át. Csakúgy, mint a szintén önéletrajzi ihletésű, 1992-ben kiadott „Gyökerezés” elbeszéléseit is. Művei külföldön: Németországban és Ausztriában is sikert arattak. Múlt év őszén – Kende Tünde mikrofonja előtt – büszkén újságolta, hogy egy francia és egy izraeli könyvkiadó is jelentkezett nála két könyvének és néhány novellájának kiadási jogáért. Méltánytalanság a sorstól, hogy e fordításokat már nem tehette könyvespolcára. „Zöld az erdő, zöld a hegy is, / a szerencse jön is, megy is…” – így kezdődik egy – Bari Károly által magyarra fordított – beás népdal, amelyet mára a magyarországi cigányok himnuszának tekint az összes hazai cigány népesség. Kevéssé köztudott, hogy ezt a dallamot és dalszöveget is – több fontos cigány néprajzi emlékkel együtt – Orsós Jakab gyűjtötte. Gyakran és szívesen mesélt, így jóízű adomái minden bizonnyal, még évtizedek múlva is közszájon forognak. Sok retrospektív kiállításon feltűnnek majd fafaragásai, s a babocsai emlékparkban az enyészetig ott áll majd a cigány holokauszt áldozatainak tiszteletére, általa megfaragott kopjafa is. Egy Kárpáthy Gyulának adott interjújában úgy fogalmazott, hogy „azoknak a cigányoknak, akik képzettségük révén, úgymond előreküldettek, vigyázniuk kell, hogy ne szakadjanak el az egyszerű cigány emberektől, a legsűrűbb-töményebb cigány közegtől… Csak az lehet hiteles ember, akár mint író, pedagógus, vagy politikus, aki megtalálja az őszinte szót az emberek szívéhez, eszéhez”. Ez volt írói hitvallása, s ez a legfőbb üzenete is a hazai cigány irodalom következő nemzedékei számára.